Tudományos eredményei között szerepel az „etnoszemiotika” terminusának bevezetése (1971). Ez a megközelítés a kultúrában használatos jelrendszerek tanulmányozását tűzte ki célul. Az etnoszemiotikai kultúra elemzés volt a tárgya kandidátusi értekezésének, melyet 1990-ben védett meg.

A magyar etnológiai kutatás nemzetközi téren mégis a legszélesebb körű nemzetközi elismerést a sámánizmus jelenségeinek vizsgálatával érte el. A Budapesten található Sámánizmus Archívum, amely Diószegi Vilmos hagyatékára és a saját gyűjteményére épül, adja az alapját ennek a világviszonylatban is egyedülálló gyűjteménynek. Az archívum az elmúlt évtizedekben állandóan fejlődött, kiegészült kiadványokkal, fotókkal és filmfelvételekkel.

1993-ban nemzetközi folyóiratot alapított Shaman névvel (társszerkesztő Molnár Ádám), valamint egy angol nyelvű könyvsorozatot Bibliotheca Shamanistica címmel, melynek gondozását az Akadémiai Kiadó és az International Society for Shamanistic Research (ISSR) végezte. A könyvsorozatnak 1993 óta a főszerkesztője. A megjelent művek egy része önálló monográfia, más kötetek pedig a nemzetközi társaság által rendezett tematikus konferenciák anyagát adja közre. Az általa is alapított nemzetközi sámánkutató társaságnak (ISSR) tíz alkalommal újraválasztott elnöke.

A néprajzi kutatócsoportban, a folklorisztika területén végzett kutatások során elsősorban a folklór szövegek elemzésével foglalkozott. Azoknak a nyelvészeti módszereknek a folklorisztikai hasznosítását próbálta bevezetni a folklórkutatás területére, amelyek az 1970-es és 1980-as években a legmodernebbek voltak. (Ilyen volt a Petőfi Sándor János által kidolgozott nyelvészeti szövegelmélet, valamint a szövegekre való emlékezés pszichológiai és kognitív mechanizmusainak a feltárására irányultak.) Folklór tanulmányaimból három válogatott kötetet jelentetett meg. Az egyik a Folklór és közösség (1998), a másik a Folklór és hagyomány (2004), a harmadik a Folklór és emlékezet (2011). Ezeknek a tanulmányoknak egy része már azt célozza, hogy milyen módon lehet megalapozni egy korszerű hagyománykutatást.

A jelek és a jelképek kutatásának eredményeként még 1989-ben jelent meg a Jelképtár című nagysikerű munka, melynek szerkesztését és társszerzőkkel együtt írását is végezte. Ez a mű azóta hét kiadásban jelent meg, utoljára jelentős bővítésekkel, és az egyik legtöbbet hivatkozott kötet ezen a területen.

Ugyanebben a gondolatkörben már korábban is több válogatást szerkesztett (Etno-art és (nép)művészet szemiotika 1980; A szerelem kertjében – erotikus jelképek a művészetben, valamint a második kötet Eros a folklórban – erotikus jelképek a néphagyományban 1987). Általában a jeleknek és jelképeknek a kulturális kommunikációban és a társadalmi gyakorlatban való kitüntetett szerepéről – 1970-es és 1980-as években, a Szecskő Tamás vezette Tömegkommunikációs Kutatóközpont támogatásával – több fordításgyűjteményt szerkesztett.

Szociológusokkal, nyelvészekkel, kommunikációs szakemberekkel, filozófusokkal, és más társadalomkutatókkal együttműködve az 1970-es évek közepén és aztán jó másfél évtizeden keresztül a Tömegkommunikációs Kutatóközpont anyagi segítségével több konferenciát rendezett. Az elsőt Hiedelemrendszer és társadalmi tudat címmel, melynek anyaga két kötetben 1980-ban jelent meg. 1984-ben Életmód: modellek és minták, 1987-ben pedig Értékek és változások a társadalomban címmel tartottak közreműködésével szimpóziumokat, melyeken a hazai néprajztudomány és a társadalomtudományok jeles képviselői együtt vettek részt. Ilyen volt például a Mítosz és történelem című konferencia 1978-ban.

A társadalmi tudat volt az a terület, melynek kitüntetett figyelmet szentelt az elmúlt évtizedekben végzett kutatásai során. Éppen ezért a hiedelemgyűjtéseket tovább folytatva egyre inkább a mítosz, mitológia és azon belül is a magyar mitológia kutatását tekintette fontosnak. Megjelentette reprint formájában Ipolyi Arnold 1854-ben kiadott első Magyar Mythológia-ját (1987). A nemzetközi mitológiakutatás kiemelkedő eredménye volt az orosz kollégák által összeállított Mitológiai Enciklopédia magyar nyelvű kiadásának elkészítése és kiegészítése az általa írt magyar és finnugor címszavakkal (1988).

Az 1980-as években a magyar néprajzi kutatás legfontosabb, kiemelt munkatervi feladata volt a Magyar Néprajz köteteinek elkészítése. Intézeti tudományos titkárként azt a feladatot kapta, hogy Ortutay Gyula mellett, őt segítve előkészítése a munka megindulását. Emlékezete szerint komoly szerepe volt az elfoglalt intézetigazgatót segítve a vállalkozás első idő- és tematikai tervezetének kidolgozásában. Intézeti feladata volt, hogy a két folklór kötet anyaga elkészüljön, melyeket a Folklór Osztály munkatársai és a többi magyar folklórkutató közreműködésével sikerült elvégezni. Az elsőként publikált szövegfolklór kötet után a VI. és a VII. kötetek (népzene – néptánc – népi játék, valamint a népszokás – néphit – népi vallásosság tematikáját áttekintő két kötet) láttak napvilágot a szerkesztésében. Ezek a kötetek, azóta mint a kézikönyv sorozat más kötetei is, a hazai társadalomkutatás alapművei, melyek a magyar népi kultúra tanulmányozásához elengedhetetlenül szükségesek.

A kezdetektől fogva, vagyis már a 70-es évek közepétől érdeklődése kitüntetett területe volt a kultúra jelenségeinek filmen való megörökítése. Néprajzi filmeket forgatott azzal a céllal, hogy megörökítse az eltűnő paraszti világ, a népszokások, a búcsújárás területeit. 1975-ben indult az Örökség című filmsorozat, majd később a néprajzi filmezés történetét bemutató több részes filmsorozat, végül az amerikai magyarok körében végzett kutatásait összefoglaló öt részes filmsorozat (1990–1991) tudományos előkészítése és társrendezőként való összeállítása. Külön fejezetet jelent a néprajzi filmes munkássága történetében a szibériai sámánokról készített néprajzi dokumentumfilmeknek a sora, melyek közül kiemelkednek a különböző néprajzi filmfesztiválokon díjat nyert A sámán Eurázsiában (1985–1988), valamint a Sámánok: régen és ma (1994 I–II. rész) című filmek.

Széleskörű együttműködést eredményezett az a kezdeményezése, melyet az összehasonlító mitológia kutatás területén indított el a finn kollégákkal, és amelybe a rokon finnugor népek kutatóit is bevonták 1993-ban. A közös kutatások célja egy olyan könyvsorozat létrehozása volt, amelynek köteteiben a legjobb helyi kutatók összeállítják az egyes népek mitológiáját, a főbb mitológiai motívumokat. A sorozatot aztán Encyclopaedia of Uralic Mythologies címmel az Akadémiai Kiadó jelentette meg, eddig már négy kötet látott napvilágot angol nyelven.

Külön fejezete eddigi tudományszervezői tevékenységének az az 1993-ban indult folyamat, amely az Európai Folklór Intézet megalapításához vezetett. A rendszerváltás után ugyanis az UNESCO és a magyar kulturális kormányzat, kapcsolódva egy nagy nemzetközi mozgalomhoz, amely a folklór megmentését és megőrzését célozta, Magyarországon is létrehozott egy olyan intézményt, amely az UNESCO határozatok végrehajtását szolgálta. 1995-ben alapították meg az Európai Folklór Központot, amelynek 1998-tól igazgatója volt. Ez a kis intézmény az elmúlt évtizedek alatt jelentős publikációs tevékenységet folytatott (a 10 éves évfordulóra a teljes anyag megjelent CD-ROM formájában), ami tulajdonképpen több mint félszáz kötetnyi folklór szöveget, tanulmányokat és monográfiákat jelent. Elnöke volt a magyar UNESCO bizottság kulturális albizottságának, ezért évek óta rendszeresen részt vett az UNESCO kétévenként megrendezésre kerülő közgyűlésén. (1997-ben Magyarország képviseletében a kulturális szekció egyik elnöke volt.)  

Az Európai Folklór Intézetben végzett munka eredményeként elindított két könyvsorozatot, az egyik a magyar nyelvű kéziratokat megjelentető Örökség, a másik pedig egy angol nyelven megjelenő könyvsorozat Bibliotheca Traditionis Europeae címmel. Ez utóbbi könyvek az Akadémiai Kiadó gondozásában jelennek meg. Fontos eredmény, hogy sikerült megjelentetni egy reprezentatív kiállítású és jó minőségben kiállítani egy angol nyelvű folyóiratot is Hungarian Heritage címmel, amely tulajdonképpen a külföldön élő magyarok ma már magyarul alig beszélő nemzedékeinek szól, és a magyar kultúra legfontosabb, legérdekesebb elemeit kívánja magas színvonalon, de mégis közérthetően bemutatni.

1997-től a Magyar Vallástudományi Társaság elnöki tisztét is betöltöm és 1998-tól a társaság megjelenteti az általam szerkesztett Vallástudományi Tanulmányok című sorozatot, amelyben a társaság kereteiben tartott előadások vagy konferenciák anyagai látnak napvilágot. 2010-ig 10 füzete jelent meg ennek a sorozatnak, köztük kettő a magyar ősvalláskutatásról.